Már évek óta lehetett róla hallani, idén azonban el is kezdődtek a munkálatok, teljesen megújul, pontosabban teljesen átalakul a Ferenciek tere és a Március 15. tér, szó szerint kívül, belül. Új felszíni lámpás kereszteződések, a Ferenciek terén középre kerülnek a buszmegállók és még egy sor újdonság és jelentős változás várható.
Persze ahogy az lenni szokott a budapesti építkezések során, a tervek menet közben is jelentősen változnak illetve még változhatnak, illetve nyilván számíthatunk némi csúszásra is a munkálatok kapcsán. Nem kis feladatot vállaltak magukra amúgy a kivitelezők, hiszen ha belegondolunk az egyik legforgalmasabb hidat, az Erzsébet hidat is erősen érinti a változás.
A jelentős átszabás ellenére állítólag a Kossuth Lajos utca áteresztőképessége nem változik meg. Itt látható egy 3D-s összefoglaló is a tervekről, illetve alább egy szemléltető videó is. Kíváncsian várjuk a fejleményeket és persze a végeredményt. Reméljük ez egyszer minden rendben lesz... Az egész Budapest Új Főutcája projekt amúgy nagyon impozáns, valóban értéket ad majd a városhoz ha elkészül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.